Fogmentés

A gyerekeknél gyakran előfordul, hogy kisebb vagy nagyobb baleset során kitörik a foguk vagy letörik a fog egy-egy darabja.

Ahogy lábra állnak és elkezdenek totyogni bizony előfordulhat, hogy esés közben az apró kis fogacskák is sérülnek. Iskoláskorban a kerékpár-, a játszótéri, valamint a sportbalesetek következtében történhet ilyen. Sajnos a felnőttek csak alig 10%-a tudja mi a teendő ilyenkor, pedig ha gyorsan cselekszünk, gyermekünk foga megmenthető.

Ha tejfog sérül…

A tejfogak sérülése általában töréssel jár, de még gyakoribb a fog valamilyen irányú kimozdulása. Ennek legfőbb veszélye a maradó fogcsíra károsodása lehet. Ha a fog koronai részéből nagy darab tört le, vagy a fog kiemelkedik a helyéről, illetve meglazult, azonnal vigyük a gyermekfogászatra vagy a szájsebészetre a gyermeket! Fontos, hogy az elmozdult fogat semmiképpen se próbáljuk meg a helyére nyomni, mert ezzel még nagyobb kárt okozunk!!

A sérült fogak ellátásakor a fogorvos nem a tejfog mindenáron való megmentését célozza meg, hanem a maradó fogcsíra védelmét. Nagy esély van rá egyébként, hogy a benyomódott fog néhány hónapon belül magától helyére illeszkedik. Néhány napig érdemes pépes étrenden tartani a gyermeket. A teljesen kiesett tejfogat általában nem szokták visszahelyezni, mert ilyenkor is fennáll a maradó fogcsíra sérülésének veszélye, hanem például kis helyfenntartó fogszabályozó készülékkel biztosítják a maradó fog előtöréséig annak helyét.

Ha maradó fog sérül…

A maradó fogak sérülésénél inkább a fogak törése a jellemző, de itt is előfordulhat a fog részleges vagy teljes kimozdulása. Súlyosabb esetben a csontszövet és a lágyrészek is károsodhatnak. A maradó fogak megmentésekor a fő alapelv az, hogy a fog hosszú távú megmaradásának esélyei annál jobbak, minél gyorsabban történik a megfelelő kezelés, minél hamarabb jutunk el a gyermekfogászatra vagy szájsebészetre. (Itt a gyorsaság néhány órát jelent, tehát nem napokat!)

Mi a teendő , ha letörik vagy kitörik a fog?

A gyermeket és a fog letört darabját vagy az egész fogat minél hamarabb be kell vinni a fogászatra, mégpedig úgy, hogy a letört, illetve kitört fogat nyálban, tejben (esetleg a beteg saját szájában, -de ezt csak nagyobb gyerekeknél ajánlatos, akik már tudnak vigyázni arra, hogy a nyelv alá téve a fogat le ne nyeljék) tartjuk addig, míg elérünk a fogorvoshoz! A fog visszaültetésére csak abban az esetben van lehetőség, ha a lehető leghamarabb eljutunk a gyermekkel és a kitört foggal a fogorvoshoz, illetve ha megfelelően „kezeljük” a kiesett fogat!

  • Tilos a letört, kitört fogat lemosni, lesikálni, szárazon zsebkendőbe vagy dobozba tenni!
  • Tilos kézzel a foggyökeret megfogni, csak a koronai részt érintsük!!
  • Tilos csapvízben vagy alkoholban tartani!

Csak így van esély arra, hogy a kimozdult fog – esetleg még életben is tartva – visszahelyezhető a fogágyba. A visszahelyezett fogat a fogorvos bizonyos időtartamra sínnel rögzíti a többi foghoz. Ha a fog letört akkor a korona töréseit a fogfejlődés befejezéséig úgynevezett gyógykoronával védik.

Mi a teendő, ha csak elmozdult?

Fontos, hogy az elmozdult fogat semmiképpen se próbáljuk meg a helyére nyomni, mert ezzel még nagyobb kárt okozunk. Azonnal vigyük a gyermekfogászatra vagy a szájsebészetre a gyermeket! A csak részlegesen elmozdult fogat sínezéssel, illetve fogszabályozási eszközökkel gyógyíthatják. Haladéktalanul vigyük a gyermeket orvoshoz akkor is, ha lágy rész sérült a szájban (fogíny, nyelv), mert ha ezek összevarrása nem történik meg néhány órán belül, akkor az elfertőződés esélye nagyon megnő.

Tehát a legfontosabbak….

Az elmozdult fogat ne próbáljuk meg a helyére nyomni, a kitört foggal pedig azonnal menjünk orvoshoz!

A fogak megmentésének esélye nagyban függ a gyorsaságunktól, azaz hogy milyen gyorsan érünk a fogorvoshoz, de ne felejtsük el a balesetet követően meggyőződni arról sem, hogy a fejet nem érte-e trauma, nem volt-e eszméletvesztés. A balesetet követően nyugtassuk meg gyermekünket, viselkedjünk higgadtan, magabiztosan, hiszen most már tudjuk mit tehetünk gyermekünk sérült fogának megmentése érdekében.