A fürdőszobában elsősorban fürdetéskor kell nagyon vigyáznunk
a kicsikre. A legtöbb lakásban a fürdőszoba az a hely, ahol a gyermekekre
veszélyes mérgező anyagokat, azaz tisztító- és takarítószereket, vegyszereket,
kozmetikai termékeket tárolunk.
Minden
vegyszert, takarítószert, mosószert, öblítőt
zárjunk el, vagy tegyük biztonságos helyre, ahol a kisgyermek nem érheti el.
Gondoljunk olyan anyagokra is, mint pl. a körömlakk-lemosó, hajlakk, borotva.
Bárhol is
tartjuk otthonunkban a gyógyszereket, azokat mindig biztonságosan
zárható dobozban tároljuk!
Érdemes a
fürdőkád aljára csúszásgátlót tenni,
mert könnyen megcsúszhat a gyerkőc.
A
fürdőkádban soha ne hagyjuk egyedül egy fél pillanatra se! Hiába tud már
ülni, akkor is támasszuk meg a hátát vagy fogjuk meg az egyik kezét!
Ne
melegítsük fel forró vízzel a már kihűlt vizét úgy, hogy a kicsi a kádban
ül.
Ha szabályozható a víz hőmérséklete pl. a kazánon, akkor állítsuk max. 50
ºC -ra, így elkerülhető a forrázás.
Figyeljünk,
hogy fürdés közben ne érjen hozzá a meleg csaphoz. A csapot körbetekerhetjük kis
törölközővel, textilpelenkával vagy vehetünk rá ún. csapvédőt, ami nemcsak a forró csaptól
védi meg a kis pancsolót, hanem attól is, hogy a fejét esetleg beverje a
csaptelepbe.
Rögzítsük a WC fedelét,
hogy ne tudja felnyitni és belenyúlni a kicsi.